Pár dolog össze vissza

Sziasztok! Újra itt. 

Egy kis összefoglaló az elmúlt hónapból.

Sokat nőttem, sajna nem csak magasságra, hanem széltébe is. Már 20 kiló körül mozog a súlyom. Gazdi szerint ez azért van, mert most Nekem kell eltakarítanom a maradék kajákat is, nem csak a tápot eszem. Ennek mondjuk én roppant mód örülök és a kis gömbi testalkatommal sincs semmi bajom :P

Múlt héten elvittek kutyakozmetikushoz is, életemben először. Mit ne mondjak, be voltam szarva rendesen, ugyanis egy helyen van az állatorvosi rendelővel, ahol a műtétet is végezték rajtam, amiről nincsenek túl jó emlékeim...Gazdim ezért alaposan felkészült, és nagy adag lecsókolbászt tett a dummyba, a megszokott tápszemek mellé. A kozmetikus lány nagyon szimpatikus volt, türelmesen közelített felém. Kedves szavakkal próbált nyugtatni, de igazából a kolbászkarikák hatottak rám jobban :) Egy asztalra kellett felülni/állni és ott fésülgetett kb egy órán keresztül. Hatalmas kupac szőrtől szabadított meg, aminek gazdi azért is örült, mert ezek nem a lakásában szóródnak majd szét...:P És én is megkönnyebbülve/felfrissülve éreztem magam a trimmelés után. Ajánlom minden labradoodle társamnak! :)

Mostanában dupla képzésre járok, ugyanis Ricsi főnök úgy döntött, mi is csatlakozzunk a terápiás vizsgára felkészítő foglalkozásokhoz (főleg mert a mi otthonunkban tartják:D)  Azt még nem döntötték el gazdival, hogy vizsgázni is fogok-e. Ez attól is függ, hogy hogy haladok a tanulásban. A májkrémes feladat elég nehéz.... nagyon kell koncentrálni, hogy a végén se jutalmazzam meg magam a kenyérből :)) A csoportos ráközelítéssel, a kiborítós résszel nincs semmi problémám. Mással játszós feladatot is jól csinálom. Gyúrni kell még a hámfelvételre, mert azért mostanában hisztizni szoktam. Erre gazdim lépése: egy hétig csak hámban kaptam enni :S Kegyetlen, mi?? Egyszerűen nem éri meg a hiszti, mindig erre jutok... 

A mozgássérült-segítős feladatok viszont egyre szebben mennek. Már nem dobálom mindig az átadott tárgyakat, hanem szépen felveszem, tartom a számban, leülök és kérésre gazdim ölébe/kezébe teszem. Villanyt profin megtanultam kapcsolni, azzal nem lesz gond. Kosárcipelésnél kezdek leszokni arról, hogy pattogtatom a földön. Szerintem vicces volt amúgy, de gazdim rosszallását fejezte ki ezen technikám ellen... Tárgyküldés is sima ügy. Hátra van még az ajtó nyitás (húzás) megtanulása, a parancsszóra ugatás illetve a tárgyválasztós feladat precízebbé tétele. 

De a legnagyobb feladat gazdim szerint most nem is ezeknek az akcióknak a megtanulása, hanem hogy nyugodtan tudjak viselkedni, minden körülmények között. Ez sajnos még nem megy mindig. Amikor megérkezik hozzánk vki, akkor már tudok nyugodtan a seggemen maradni, felfogtam, h nem az én dolgom üdvözölni a vendégeket, legyen az ember vagy kutya. De ha mi érkezünk valahová, akkor eléggé túl tudom pörgetni magam az izgatottságtól, nehezen tudok arra koncentrálni, amit gazdim mond.Úgy érzem, ebbe még sok energiát kell fektetnie gazdinak és persze nekem. Mert hát végül mindig megéri megfelelni neki, a jutalom és az elismerés sose marad el :)

Risza barátnőmmel

Úszás

Az úszás az új hobbim, nagyon megszerettem. Eleinte persze féltem tőle, mint sok mindentől, de Bo nagy lelkesedése a víz iránt hamar átragadt rám is. Ebben a nagy hőségben pedig különösen jól esik csobbanni a hűs vízben. Persze gazdi itt sem engedi, h csak úgy eszeveszetten rongyoljunk a habokba, előtte mindig le kell nyugodnunk, dolgozni kicsit valamit és csak utána jöhet a vízben labdázás. A képek szerintem magukért beszélnek, nem is pötyögök tovább:)

tárgytartás gyakorlása a Dunaparton, jutalom az úszás volt:)

nem lehet mindig pörögni pörögni....

Marci barátomék is elkísértek egyik alkalommal

nah dobod már a labdát gazdi??

kutyaúszás...

hozom a labdát!

juhuuuuu

nem vagyok túl vastag... :D

Egyik alkalommal a Soroksár-i Dunánál voltunk, ahol az úszós kirándulás levezetésképp átkompoztunk a túlpartra is. Eléggé hangos volt, meg furán mozgó talaj a vízen, de szememet a kajára szegeztem és ez segített legyőzni a félelmem. Na meg h láttam gazdin, h nincs ok a pánikra, Ő halálos nyugalommal utazott ezen a fura járművön, így én is hamar megszoktam.

Árny-játszottunk

Kockulunk gazdival :P

Rossz vagyok, és?? 2.

Szóval ott tartottam, hogy mostanában elég sok borsot török a kétlábúak orra alá. Az előző bejegyzésben említett tökéletes bosszúmat előszeretettel alkalmazom azóta is, csak néma változatban. Mesélek pár példát: gazdival tárgyalásra mentünk a Lurdy házba, kedvenc tápunk forgalmazójával. Minden rendben is ment, én szépen becipeltem a kosarat, majd lefeküdtem gazdim mellé az asztalnál. Ők letárgyalták a dolgokat, én meg nyugiban nézelődtem, elégedetten fogadtam a dicséreteket, h milyen ugyes, okos, cuki kutya vagyok. De ezt egy idő után meguntam, elegem lett, h velem senki se foglalkozik :( De nem szóltam.... Gondoltam majd visszaadom én ezt! Mikor végeztek gazdiék, és indultunk volna Kennyket(tücsköket) venni a gekkóknak, akkor gondoltam úgy, h vmit kapjanak cserébe a sok unatkozásért... Gazdi eldobta a dummyt, mondván milyen szépen nyugiban várakoztam, ezért jár a jutalom. Én felkeltem, és majdnem elgyengültem, elindultam a dummyért, de időben kapcsoltam! és gyorsan összegörnyedtem, h jajjj, én nem tudok, fáj a hasam... Gondoltam az idegen ember (akivel gazdi tárgyalt) csak beveszi és megsajnál, bújtam is hozzá, mindent beleadtam. De gazdám gyorsan leszerelt, h fejezzem ezt be, szedjem össze magam! Hihetetlen, h nem lehet átverni sehogy sem.... Ezt előadtam egy másik helyen is, ahol szintén unatkozni kellett az asztal alatt. Itt is egy számomra ismeretlen emberrel (Bettivel) volt gazdi, gondoltam bepróbálkozom előtte is, de semmi.... Úgyhogy a végén feladtam az elveim, és az élelemért cserébe bemutattam röviden a kedves lánynak, h miket is tudok már, mint segítőkutya :)
 
Viszont ami végleg elvette a kedvem a hasfájós játéktól, az a következő történethez köthető. Egyik reggel sikerült felmérgesítenünk gazdit azzal, h Boval ugatva, őrjöngve kirongyoltunk az udvarra a szomszéd kutyához. Kaptunk leszidást rendesen mind a ketten. Sarokba lettünk zavarva és ott várhattuk a sorsunk. Én viszont nem tartottam jogosnak ezt a súlyos leszidást és gondoltam visszavágok. Mikor gazdi magához hívott minket, h most már megbocsát, és légyszi vegyük fel neki a zoknit, akkor jött a szokásos műsorom, én nem tudom, mert fáj a hasam. Bo persze rögtön felkapta, ő okosabb volt (így utólag belátom én is), mert tudta, most aztán szót kell fogadni, ha nem akarunk keményebb büntetést. Én viszont megmakacsoltam magam, és semmilyen szép kérésnek sem engedtem, csak tiltakoztam(hasfájást színlelve). Eredmény: ketrecbe lettem zavarva...egész napra! :O :S:S Tudtam én, h túllőttem a határon, egy szavam se volt egész nap a boxban...Másnap gazdi esélyt sem adott, h újra hibázzak, tudja jól, h mi a gyenge pontom... Igen, a klikkerelés. Ezt imádom a világon a legjobban, nagyon be tudok tőle pörögni, lelkesedni. Úgyhogy okosan ráklikkerelt a tárgyfelvételre, sőt fokozta, a tárgykiválasztásos gyakorlatot is csináltuk aznap többször. Azóta ezzel nem volt problémám :)
De már töröm a fejem az újabb kihívásokon, mármint gazdi részére :D:P

Rossz vagyok, és?? 1.

Ketrecbe lettem küldve gondolkodni, így most van időm blogot írni. Meg igazából gazdi folyton szgépezik, sose enged ide :( 

Az elmúlt hónapban elég sok változáson estem át, mint azt legutóbbi bejegyzésemben is olvashattátok már. Persze ezt mások gondolják így. Szerintem minden teljesen rendben van velem. Ha akarok dolgozok, ha akarok nem. Ha akarok szót fogadok, ha akarok nem. Mi ezzel a baj?? 

De menjünk csak vissza a kezdetekig. Legutolsó írásom után pár nap betegszabadságon voltam, ugyanis meglátogattuk Pozsonyi dokiékat, és ott történt valami. Gyanútlanul sétáltam be a rendelőbe, eddig sok trauma ott nem ért. Most viszont bementem és mikor kijöttem, egy nagy vágás volt a pocakomon :O Nem értettem semmit, hisztiztem, reklamáltam is rendesen, h ez meg mi a fene???? Az első nap szörnyű volt, nagyon nem is emlékszem igazán, de sokat sírtam ríttam, azt tudom. Másnap már jobb volt, étvágyam is megjött, sétálni is tudtam menni Boékkal. De néha azért eszembe jutott, h mit tettek velem és h ennek tulajdonképpen fájnia kéne és olyankor mindig mások tudtára hoztam, h milyen rossz is nekem. Sajnos gazdi és Ricsi főnök átláttak rajtam hamar, és erről mindenkit hamar felvilágosítottak, h nem kell bedőlni nekem. Így én is gyorsan túlléptem ezen és inkább játszottam a többiekkel vagy dolgoztam az ételért. Hogy ne birizgáljam a varratokat, kaptam egy szép narancssárga pólót szomszédNánditól. Szerintem nagyon jól állt nekem, bár többen megszóltak, h úgy nézek ki, mint egy csöves:D














Már pár napja semmilyen panaszom nem volt, ezért gazdi úgy döntött, h menjünk mi is a Lurdy házba a többiekkel képzésre. Nem is volt semmi gond, egészen addig, amíg Ricsi főnök rám nem szólt, h ne egyem meg a földre ejtett finom sültkrumplit. Nah ez felnyomtam bennem a pumpát. Mégis mit képzel?? Úgyhogy elkezdtem törni a kis buksim egy jóféle megtorláson. Azt hiszem, sikerült is megtalálnom a tutit:P Az asztal melletti nyugis fekvésből felkelve, elindultunk a mosdók felé. És nekem ekkor hirtelen iszonyatos fájdalmaim lettek.... Összegörnyedtem, és ha lépnem kellett, ordítottam. Igen, ott fent, a Lurdy közepén, hogy mindenki jól láthassa, engem itt kínoznak, kérem szépen. Semmivel nem tudtak meggyőzni, h tudok járni, úgyhogy végül gazdi megelégelte a jelenetet és felvett az ölébe. Az akcióm tehát teljes sikert aratott, bosszúból sikerült nagyon beégetnem gazdiékat, remélem tanulnak belőle! Mondjuk, kicsit azért elárultam magam később, h csak színjáték volt a fenti műsor, ugyanis mikor lementünk a garázsba tréningezni, már megint semmi bajom nem volt, úgy pörögtem, ugrándoztam, ahogy szoktam.

-folyt. köv-