Sport vagy tanulás? avagy futás vagy kaja? szerintetek?...

A Mesterszakos  (MSc) diplomám után sokáig kerestem, hogy mit is kéne csinálnom, tanulnom tovább, a meló és nevelőszülői feladatok mellett.

" Hello barikák, ismikézünk?"

Kipróbáltam többféle sportot, mint például a terelés, vagy a frizby. A terelés végül macerás volt, mind a kijutás, mind a terepviszonyok miatt. A frizbyvel is eleinte nagyon lelkes voltam, még egy versenyre is eljutottunk Ricsi Főnök-sporttárssal, de ott tudatosult bennem igazán, hogy ebben a rendszerben NINCS KAJA!

Tesla végleges Gazdájával, Ricsi Főnökkel

Így gyorsan arra a következtetésre jutottam, hogy hagyom a francba az egészet, futkosson utána a kis (már nagy) Tesla, a border vérével, én azóta max 3 dobásig vagyok hajlandó visszahozni és ennyi. Tiszta hülyeség ez az oda-vissza rohangálás, de Ő teljesen rá van kattanva... Az agility persze marad örök szerelem, de vmi még hiányzott. Főleg, hogy időközben a kis neveltem is kirepült és végleges gazdájához (a Főnökhöz) költözött.


Tovább keresgéltem hát valami jól kifizetődő (sok kajával járó) tevékenység után. Egyszer csak jött a hír, hogy az ELTE Etológia Tanszéken szerveznek egy Do As I Do szemináriumot. Itt azt tanítják, hogy hogyan kell leutánozni azt a trükköt vagy feladatot, amit az emberek épp csinálnak. És ebben a tanfolyamban kiszagoltam a sok nasi lehetőséget! Gazdival úgy döntöttünk hát, hogy beiratkozunk. Kíváncsian vártam a feladatokat és nem csalódtam! Sikerült hamar átlátnom a rendszert. Nagyon egyszerű az egész: ahhoz hogy a kajához juss csak kicsit várnod, figyelned majd utánoznod kell, amit bemutatnak és KÉSZ! Jönnek is a jutifalatok! Ez a nekem való feladat! Nagyon szorgalmas is voltam, ez sajnos testsúlyban is megmutatkozik azóta.... de kit érdekel! A sikerélmény és a finom falatok mindenért kárpótolnak. Gazdi is nagyon büszke volt rám és az oktatók is sokat dicsértek. A kurzus vége itt is egy vizsgával zárult. Ami miatt most én izgultam kicsit ( lsd MSc vizsgám ). Na nem magam miatt, hanem Gazdi miatt... Ugyanis itt neki is kellett egy tesztet írnia, nem volt elég, hogy én mindent tudtam profin. És persze a szembeforduló hüvelykujj hiánya miatt nem tudtam átvállalni tőle ezt a feladatot.... Nem tehettem mást, mint hogy bíznom kellett benne, hogy vhogy megoldja egyedül. Szerencsére megoldotta és nekem is sikerült a vizsgám elsőre!
A vizsgáról feltöltöttem egy videót is, hogy meg tudjátok nézni, milyen is egy ilyen. A felvételért köszönet Petró Eszternek, aki a kurzust vezette az ELTE-n és Főnöknek, aki megszerkesztette.

És hogy mi a folyt köv.? Állítólag ezzel a képesítéssel részt vehetek majd különböző kutatásokban, tesztekben az Etológia Tanszéken. Azaz újabb és újabb jutifalat szerzési lehetőségek állnak előttem! 

Elkészült az igazolványom! Most már egy biztonsági őr se köthete belénk, szabad a bejárás! :D

"megfilmesítették" az életem :D

A kis tanítványommal, Teslával táborban

Diplomahalmozó lettem, megszereztem a mesterfokozatot is!

A terápiás("BSc") diplomám mellé, amit az érzékenyítő előadások tartása miatt tettem le, begyűjtöttem a mesterfokozatot, azaz az "MS(c)-t. Ezt meg Gazdi miatt:)

2,3 év kemény munkája után kitűnő minősítéssel vizsgáztam le a mozgássérült-segítő feladatokból.

Gazdi nagyon izgult a vizsgán, én nem. Mitől is féltem volna?? Nagyon sokan drukkoltak nekem, amiért hálás köszönet! A feladatokat napi rutin szerűn csinálom már egy ideje, és ott volt a vizsgán Zita félgazdi is, Ő kamerázott.  A vizsgáról készült felvételekből Ricsi főnök egy összeállítással ajándékozott meg a diplomaosztómon. Nagyon örültünk Neki Gazdival. Köszönjük! :)

És most kérdezhetnétek, hogy hogyan tovább? Gazdi szerint jöhetnek a mellékszakirányok, mint az agility, frizby, egyéb sportok. Főleg hogy a vizsgához szükséges DP szűrés eredménye tökéletes lett! De Ricsi főnök ennél nagyobb feladatot is rám osztott... Jövőhéttől ugyanis nevelőszülő leszek! El tudjátok képzelni?? Én még nem nagyon, de Főnök azt mondta, hogy most hogy lediplomáztam, nagy és okos kutya lettem, ideje továbbadnom a megszerzett tudásomat. Na persze nem mindent! Ezt külön kikötötte :D  Én csak néztem rá, hogy de hát én nem tudok semmit, meg izé, egy kiskutya?? Azokkal csak a gond van, bepisilnek, folyton zargatnak, pofátlanok, virnyognak, mindent szétrágnak... Áh nem kell nekünk ide ilyen. Aztán Főnök folytatta, hogy ÉS JÁR ÉRTE KAJA! Majd átadott egy  nagy konzerv tápot. És hát izé... ismertek na.... beadtam a derekam. Jöhet a kis vakarcs!

És hogy Ricsi főnök még büszkébb legyen rám, amíg beköltözik a kis Tesla, elindítottam Gazdinak egy un. kiskutyákhoz szoktatós kurzust, miszerint minden éjjel felébresztem, hogy engedjen ki pisilni. Szokja csak! :D

Öleb

 

2012.március                              2013.március

Egy alap MS-feladat, az ajtónyitás

Egy új fotósorozatot tervezek Nektek, amin bemutatom, hogy mik is a feladataim a mozgássérült-segítő kutya munkakörömben. Az ajtónyitással kezdem. Ha gazdi kiadja a fogd, húzd parancsot és odamutat az ajtóra, akkor amint a képen is látjátok, egy madzagot kell meghúznom és az ajtó kinyílik. Ha pedig azt mondja, h csukd be, akkor az orrommal kell addig böködnöm az ajtót, míg kattanva becsukódik. A nehézség nálunk az, hogy ha jól megnézitek a képet, jobb oldalon ott van a villanykapcsoló is a falon. És nekem nagyon kell koncentrálni a vezényszavakra és hogy gazdi hova mutat, nehogy összekeverjem a kettőt. Ugyanis imádom mindkét feladatot és néha túlpörgöm és kb egyszerre kapcsolgatnék, ajtót nyitnék :D

Új feliratokat kapunk!

                                                                     

Látjátok milyen szép új hámfeliratokat kaptunk? Ricsi főnök tervezte, és hozta a kinyomtatott ponyvát, amit Zandi, ex-lakótárs(egyik kedvenc kétlábúm) és Gazdi szabdaltak szét és ragasztgattak tépőzárra tegnap este. Én rátettem egyre a mancsom rögtön, azaz kiválasztottam magamnak, de kiderült, h már kinőttem ezt a méretet :( vagyis a hámomra már nagy kell.

Második körös terápiás vizsgára készülünk

Mozizunk

Karácsonyi játék eredményhirdetése!

Végre kisorsolták a kétlábúak a karácsonyi játékunk nyertesét. Mi is gratulálunk Rita Karolina Racznak T-vel, a kis Borderrel. Ő egyesületünk legújabb tagja, majd írok róla a következő bejegyzésben. Még annyit a nyertesnek, hogy csak a különféle tárgyakat kapja meg ajándékba, többek között az egyetlen NEOs bögrét, ami létezik a világon, és amire olyan sokan sóvárogtak :P  DE minket T-vel nem :P Nah farokcsóva mindenkinek!

Egy cikk a mifajtánk (labradoodlek) keletkezéséről

Kutyát terveztem

Meg akartam találni a legmegfelelőbb vakvezető kutyát egy ügyfelemnek, aki allergiás volt a kutyaszőrre. Mi lett ebből? Labraszkár!

A 80-as évek elején, amikor az ausztrál Királyi Vakvezetőkutya Szövetség tenyésztési programjának vezetője voltam, sajátos kérést kaptam Hawaiiról. Egy ott élő látássérült nő, akinek a férje allergiás volt a kutyaszőrre, levélben fordult hozzánk, abban a reményben, hogy talán van allergiamentes vakvezető kutyánk.
Mi sem egyszerűbb – gondoltam. A kiválóan idomítható munkakutyaként ismert, erősen göndörödő szőrű középuszkár tűnt a legalkalmasabb fajtának. Noha központunkban labrador retrivereket tenyésztettünk és tanítottunk be, úgy véltem, nem okozhat gondot a megfelelő uszkár felkutatása.
Ennél nagyobbat aligha tévedhettem volna: különféle gondok miatt sok uszkár már eleve nem jöhetett számításba, s két évvel és 33 keserű kudarccal később még mindig nem sikerült rábukkannom a megfelelő ebre.
Végső kétségbeesésemben kereszteztem egy középuszkárt az egyik legsikeresebb kölyköket adó labradorunkkal. A fedeztetés eredményes volt, de csak három kölyök született. Mindegyiktől szőr- és nyálmintákat küldtünk a hawaii házaspárnak, és a vizsgálat kiderítette, hogy egyikükre a férj nem allergiás.
Végre valamivel előbbre jutottunk, de a nagyja persze még hátravolt! A kölyöknek fel kellett nőnie, alkalmasnak kellett bizonyulnia a vezetőkutyai munkára, ráadásul jól ki kellett jönnie a gyengén látó ügyféllel is. Teméredek munka várt még ránk.
A központunkban tenyésztett kölykök nevelésére jelentkezőknek átlagosan három-hat hónapot kellett kutyára várniuk, így hát biztos voltam benne, hogy könnyen el tudjuk helyezni a három keresztezett kölyköt egy-egy családnál. Ismét tévedtem: a várólistán szereplők mindegyike azt mondta, hogy inkább vár egy fajtatiszta példányra. Az időnk pedig fogytán volt, hiszen a kölyköket családokhoz kellett kihelyezni, hogy szocializálódjanak, máskülönben nem válhatott belőlük vakvezető kutya.
Nyolchetes korukban még mindig nem vállalta el őket senki. Nagyon bosszantott, hogy ennyire elutasítják az általam oly nagy gonddal nevelgetett három kis keverék kutyát, ezért úgy döntöttem, többé nem ejtem ki a számon a „keresztezett” szót. Az új, allergiamentes vakvezető kutyákat attól kezdődően csak labraszkárként emlegettem.
A trükk bevált – a következő hetekben más vezetőkutya-központok, a gyengénlátók és a kutyaszőr-allergiában szenvedők hívásaikkal valósággal ostrom alá vették telefonközpontunkat, hogy többet tudjanak meg erről a „csodakutyáról”. Lehet, hogy a három kölyök valójában keverék volt, ez azonban immár senkit sem zavart.
1989-et írtunk, s az új „tervezett” kutyák előbb országszerte, majd külföldön is ismertté váltak. Egy új világ nyílt meg számtalan olyan ember előtt, akik addig azt hitték, soha nem lehet részük a kutyatartás örömében.
A kedvező reakcióból tudtam, hogy nyert ügyünk van, és elhatároztam, hogy további labrador-uszkár keverékeket tenyésztek ki. Kapcsolatba léptem az Ausztrál Kennel Tanáccsal abban a reményben, hogy megkaphatom tőlük néhány problémamentes középuszkárokkal foglalkozó, megbízható tenyésztő címét.
– Ha törzskönyvezett kutyát használ fel a programjához, annak a tenyésztőjét töröljük a listánkról, és soha többé nem törzskönyvezheti nálunk a kutyáit! – figyelmeztetett a tanács szóvivője. Az sem hatotta meg, hogy a kutyák gyengénlátóknak segítenének.
Maguk a tenyésztők erősen megosztottak voltak a kérdésben. Közülük sokan utóbb meg is fenyegettek vagy pert helyeztek kilátásba arra az esetre, ha tőlük származó kutyát használok fel a programomban, mások ellenben ingyen ajánlották fel szolgáltatásaikat a vezetőkutya-központnak.
Mindeközben folyamatosan dolgoztam az eredeti nem allergén kölyök, Sultan betanításán. Később Hawaiira utazott, és a sajtó óriási érdeklődésétől kísérve a világ első labraszkárjaként remek kapcsolatot alakított ki új gazdájával és annak allergiás férjével.
A labraszkárok iránti érdeklődés egyre nőtt, és immár a világ minden részéről jelentkeztek nálunk olyanok, akik vagy megvenni, vagy tenyészteni szerették volna ezeket a kutyákat. Rá kellett döbbennem azonban, valóságos Pandora szelencéjét nyitottam ki, amikor a következő tíz labraszkáralomban csak három allergénmentes kölyköt találtunk.
További aggodalmat okoztak azok a „házi” tenyésztők, akik igencsak drágán kínálták „allergénmentes” kutyáikat. Egyikük már azt híresztelte magáról, hogy a világon elsőként sikerült uszkár-rottweiler keveréket létrehoznia!
Ettől kezdve valósággal elárasztották a piacot az új fajták: goldoszkárok, spaszkárok és egyéb, még különlegesebb keverékek. Vajon ellenőrizték-e a tenyésztők a kanokat és a szukákat, nem hordoznak-e örökletes rendellenességeket, vagy egyszerűen csak az volt a céljuk, hogy kielégítsék az új státusszimbólumra vágyó tömegeket? Ezt sosem fogjuk biztosan megtudni.
Manapság világszerte engem tartanak a labraszkár kitenyésztőjének, de immár nyugalomba vonultként nem tudom eldönteni, hogy amit létrehoztunk, „tervezett” kutya lett – vagy inkább katasztrófa!
Wally Conron
A cikk forrása: Reader’s Digest

JÁTÉK!!!! :)

Katt ide a játékhoz! :)

Segítőkutyákkal az integrációért - bemutatkozó videónk :)

1 éves lettem!

Ma egy éves lettem. Hihetetlenül gyorsan eltelt ez az év. Rengeteg kaland, élmény van már mögöttem.
Nem is tudok nagyon mit írni a meghatódottságtól. Köszönöm Nektek a köszöntést, a bulit, hogy riportert is hívtatok és a nagyon finom tortát!!! :)) Farokcsóva mindenkinek!!!!

Szöszik :)

Köszi a képeket Virágnak! ;)

 

Próbavizsga

Gazdival mostanában többször voltunk a Margitsziget nevű helyen. Nekem (és neki is) bejött. Könnyen megközelíthető, egyszerű a parkolás, tele van hatalmas rétekkel és használható járdákkal. Tehát mindkettőnk igényeinek megfelel :) Ma Évi is velünk jött. Vmi olyasmiről beszélgettek a kétlábúak, hogy most jól le kell engem futtatni, mert délután próbavizsga:O Az meg mi?? Kérdeztem magamban. Én amúgy is úgy gondolom, h engem mindig le kéne futtatni, ugyanis imádok száguldozva rohangálni fel alá, kutya, labda után, vagy akár csak úgy céltalanul, mások szerint "eszetlenül" futkározni. Tettünk egy jó nagy kört a szigeten, megálltunk büfézni is, ahol gazdim hot-dog végét megkaphattam. Na már ez gyanús volt nekem.....

Séta végén autóba pattantunk és irány a Lurdy ház. Ide gyakran járunk gyakorlatozni, meg tücsköket venni - most már csak Gerinek (mert Poldi, azaz mostmár Gonzi, elköltözött tőlünk egy luxuslakosztályba). De vmi nem olyan volt, mint szokott lenni. Ricsi főnök várt minket a parkolóban, azonban most nem Cooperékkel, hanem egy mappával a kezében :O. Én ki se szállhattam egy jó darabig, amíg a többi kétlábú meg nem érkezett. Jó nagy tömeg összeverődött, voltak vagy 6-7-en. Előkerült egy kamera is, amit egy Zita nevű kedves lánynak adtak a kezébe. Ő az egyik új önkéntesünk az Egyesületnél. Ricsi főnök szájából elhangzott a "KEZDHETJÜK" szó, és a kamera beindult, elkezdődött a próbavizsga nevű izé. 

Első feladat: autóból való biztonságos kiszállás. Ebben profik vagyunk gazdival: ketrecajtó nyílik, én várok a "jöhetsz"-re majd ugrás után rögtön le kell feküdni az autó mellé, és így várni, amíg gazdi kicuccol az autóból és lecsukja a csomagtartót. Utána jött a hámfelvétel, nah azt utálom :S De hiába próbáltam a kerekesszék mögé bújni, vhogy pár mp-en belül rámvarázsolódott a hám. Erre azért még gyakorolnunk kell. Nekem, h jobban el tudjak menekülni a hám elől, gazdinak meg hogy ne akarjak elmenekülni :D Nehéz meccsek ezek....:P

A pórázon pisiléssel semmi gond nem volt, elsőre ment. Ricsi főnök aggodalmaskodott, h oké, de szabadon futkározáskor nem szabad ám újra! Gazdival meg összenevettünk, h ja, majd én fogok csak úgy pisilgetni, aki sokszor elfeledkezik róla a nagy szaglászás, játék közben és úgy kell rám szólni lakásba menetel előtt, h nehogy elfelejtsem elintézni az elintéznivalókat:D

Kuku volt a másik kutya, akivel először pórázon találkoztunk. Ez a feladat nekem a hétköznapokban nagyon nehéz, de most annyian lestek, úgy meg voltam illetődve, hogy tökéletesre teljesítettem a feladatot. Utána jött egy szabadon rohangálás, játszás, közben volt egy behívás, ami szintén elsőre sikerült. Így a kinti részt teljesítettük is.

A csapat bevonult a bevásárlóközpontba. Vizsgafeladat a forgó ajtón való áthaladás, liftezés, ezek simán mentek. Ültetésből behívás, idegen simogatása is pipa. Áthaladtunk az éttermi részbe, az asztalunkig még kétszer le kellett ülni, meg feküdni random szerűen. Ricsi főnök nehezített verziót adott nekünk. Azt mondta, menjünk el mi gazdival ételért. Mert hogy csak úgy leülni valahol nem nagy dolog. Talán azt hitte, hogy nem tudok ellenállni az íncsiklandó illatoknak, vagy legalábbis kissé kezelhetetlenné válok. De én ehelyett kb elaludtam, amíg vártam, hogy kiszolgálják gazdit :D. De hogy nehogy azt higgyétek, hogy én tökéletes vagyok, vagy hogy csak a jókat írom le, a következő feladatnál kudarcot vallottam. Az asztalról leeső falat olyan gyorsan tűnt el a gyomromban, hogy csak na :D Szerintem teljesen megérdemeltem az előző, szinte hibátlan feladatokért. Ricsi főnökék azonban nem így gondolták:( A feladat ismétlésekor gazdim eléggé egyértelművé tette számomra, hogy nem érdemes megenni az a finom falatkát...A Lurdy egy nyugodtabb részébe mentünk, ahol fel kellett vennem egy kulcscsomót, ami nekem szokott menni, de itt egy idegenét kellett :S Ami nem akaródzott és ezt úgy fejeztem ki, hogy össze vissza dobáltam... Tárgyválasztásnál még nem megy a sorrend (azaz ha gazdim letilt egy tárgyról, a másik behozatalát ajánljam fel) inkább mindent gyorsan becipelek. Itt is meggyűlt a bajom az idegen ember tárgyával... érdekes tapasztalat volt ez gazdiéknak. Kezdtem nagyon elfáradni eddigre már, az az igazság. Kosárcipelésnél folyton pattogtattam a kosarat. Sose ejtettem el, vagy lassítottam a séta ütemét, de azért állítólag nem szép látvány... viszont szerintem mókás :)  A mosdó előtt várakozással nem volt gond, és a kosárküldés is remekül ment. Eddigre viszont én hulla fáradt lettem, szerencsére hamar egy boxba kerülhettem pihenni. Villanykapcsolást otthon profin prezentáltam már Ricsi főnöknek, úgyhogy ez most kimaradhatott. Amit még gyakorolnunk kell a vizsgára, a hangadás parancsra, ajtónyitás és a tárgy feladása egy magasabb pultra (ezeket még nem tanultuk egyáltalán), a tárgyválasztás pontosítása. Meg persze mindent, hogy stabil legyen a munkám. 

Köszönöm mindenkinek a segítséget, hogy idáig eljutottam! Én büszke vagyok Rátok és Magamra :D

Pár dolog össze vissza

Sziasztok! Újra itt. 

Egy kis összefoglaló az elmúlt hónapból.

Sokat nőttem, sajna nem csak magasságra, hanem széltébe is. Már 20 kiló körül mozog a súlyom. Gazdi szerint ez azért van, mert most Nekem kell eltakarítanom a maradék kajákat is, nem csak a tápot eszem. Ennek mondjuk én roppant mód örülök és a kis gömbi testalkatommal sincs semmi bajom :P

Múlt héten elvittek kutyakozmetikushoz is, életemben először. Mit ne mondjak, be voltam szarva rendesen, ugyanis egy helyen van az állatorvosi rendelővel, ahol a műtétet is végezték rajtam, amiről nincsenek túl jó emlékeim...Gazdim ezért alaposan felkészült, és nagy adag lecsókolbászt tett a dummyba, a megszokott tápszemek mellé. A kozmetikus lány nagyon szimpatikus volt, türelmesen közelített felém. Kedves szavakkal próbált nyugtatni, de igazából a kolbászkarikák hatottak rám jobban :) Egy asztalra kellett felülni/állni és ott fésülgetett kb egy órán keresztül. Hatalmas kupac szőrtől szabadított meg, aminek gazdi azért is örült, mert ezek nem a lakásában szóródnak majd szét...:P És én is megkönnyebbülve/felfrissülve éreztem magam a trimmelés után. Ajánlom minden labradoodle társamnak! :)

Mostanában dupla képzésre járok, ugyanis Ricsi főnök úgy döntött, mi is csatlakozzunk a terápiás vizsgára felkészítő foglalkozásokhoz (főleg mert a mi otthonunkban tartják:D)  Azt még nem döntötték el gazdival, hogy vizsgázni is fogok-e. Ez attól is függ, hogy hogy haladok a tanulásban. A májkrémes feladat elég nehéz.... nagyon kell koncentrálni, hogy a végén se jutalmazzam meg magam a kenyérből :)) A csoportos ráközelítéssel, a kiborítós résszel nincs semmi problémám. Mással játszós feladatot is jól csinálom. Gyúrni kell még a hámfelvételre, mert azért mostanában hisztizni szoktam. Erre gazdim lépése: egy hétig csak hámban kaptam enni :S Kegyetlen, mi?? Egyszerűen nem éri meg a hiszti, mindig erre jutok... 

A mozgássérült-segítős feladatok viszont egyre szebben mennek. Már nem dobálom mindig az átadott tárgyakat, hanem szépen felveszem, tartom a számban, leülök és kérésre gazdim ölébe/kezébe teszem. Villanyt profin megtanultam kapcsolni, azzal nem lesz gond. Kosárcipelésnél kezdek leszokni arról, hogy pattogtatom a földön. Szerintem vicces volt amúgy, de gazdim rosszallását fejezte ki ezen technikám ellen... Tárgyküldés is sima ügy. Hátra van még az ajtó nyitás (húzás) megtanulása, a parancsszóra ugatás illetve a tárgyválasztós feladat precízebbé tétele. 

De a legnagyobb feladat gazdim szerint most nem is ezeknek az akcióknak a megtanulása, hanem hogy nyugodtan tudjak viselkedni, minden körülmények között. Ez sajnos még nem megy mindig. Amikor megérkezik hozzánk vki, akkor már tudok nyugodtan a seggemen maradni, felfogtam, h nem az én dolgom üdvözölni a vendégeket, legyen az ember vagy kutya. De ha mi érkezünk valahová, akkor eléggé túl tudom pörgetni magam az izgatottságtól, nehezen tudok arra koncentrálni, amit gazdim mond.Úgy érzem, ebbe még sok energiát kell fektetnie gazdinak és persze nekem. Mert hát végül mindig megéri megfelelni neki, a jutalom és az elismerés sose marad el :)

Risza barátnőmmel

Úszás

Az úszás az új hobbim, nagyon megszerettem. Eleinte persze féltem tőle, mint sok mindentől, de Bo nagy lelkesedése a víz iránt hamar átragadt rám is. Ebben a nagy hőségben pedig különösen jól esik csobbanni a hűs vízben. Persze gazdi itt sem engedi, h csak úgy eszeveszetten rongyoljunk a habokba, előtte mindig le kell nyugodnunk, dolgozni kicsit valamit és csak utána jöhet a vízben labdázás. A képek szerintem magukért beszélnek, nem is pötyögök tovább:)

tárgytartás gyakorlása a Dunaparton, jutalom az úszás volt:)

nem lehet mindig pörögni pörögni....

Marci barátomék is elkísértek egyik alkalommal

nah dobod már a labdát gazdi??

kutyaúszás...

hozom a labdát!

juhuuuuu

nem vagyok túl vastag... :D

Egyik alkalommal a Soroksár-i Dunánál voltunk, ahol az úszós kirándulás levezetésképp átkompoztunk a túlpartra is. Eléggé hangos volt, meg furán mozgó talaj a vízen, de szememet a kajára szegeztem és ez segített legyőzni a félelmem. Na meg h láttam gazdin, h nincs ok a pánikra, Ő halálos nyugalommal utazott ezen a fura járművön, így én is hamar megszoktam.