Tegnap este megérkeztünk gazdim szüleihez, Kecskemétre. A nyugodt éjszaka után reggel korán keltünk, ugyanis Donnie-hoz, a drótszőrű magyar vizslához mentünk látogatóba. Ő Csaba látássérült-segítő kutyája. Hamarosan nekik is lesz vizsgájuk, mint Kukuéknak, ezért most erre készülnek szorgalmasan. Lola és Gábor barátaink is jöttek, illetve Lola testvére, mert ők játszották a tömeget a felkészítőn. A képzés nagyon jó hangulatban telt. Egy nagy szobában ültünk körben, én a megszokott helyemről (gazdi öléből) figyeltem az eseményeket. Mellettünk Lola ült, aki képzeljétek, azon szerencsések között volt, akik kaptak májkrémes kenyeret. De nem ette meg, csak tartotta. Fura, mi? :O
Gondoltam, ok, ha neked nem kell, akkor megeszem én. Az ötletemet, miszerint ne vesszen kárba étel, adjátok nekem, sajnos nem díjazták. Donnie már tudhat valamit, mert ő rá se mert nézni a csábító kajára. Egyszerűen nem értem, hogyha az embereknek nem kell, mi mért nem ehetjük meg?? De amikor Ricsi főnök fura zajt csinált egy kereplő nevű izével, nah akkor kaptam bőven a dummyból, ki se vettem a fejem a zajongásra. Ez kicsit kárpótolt a májkrém incidensben ért csalódásért. A tréning második felében az utcán gyakoroltak a többiek. Nekem a feladatom a pokrócban vacogás volt, a szokásos nyugodt szemlélődés mellett. Szerencsére itt hamar végeztünk, mindenkit elkergetett a hideg. A nap hátralevő része főleg pihenéssel telt. Ez a sorozatos két kiképzés kicsit lefárasztott.
Vasárnap nagy pakkokkal megpakolva indultunk vissza Budapestre. Hoztuk Bo új fekhelyét is, ami a konyhában kapott helyet, a radiátor előtt. Ez lett a kedvenc vackunk Boval. És figyelitek, igen a közös helyünk!!! Már olyan jóban vagyunk, hogy délután együtt is aludtunk rajta, meg mindig itt rágcsáljuk a játékokat vagy én Bo-t:D Sajnos nem készülhetett ezekről fénykép, mert Bo nem engedi:( Nem akarja, hogy a ráncai látszódjanak, hiába mondom neki, hogy nem öreg még, de nem hisz nekem... Még dolgoznom kell ezen az ügyön is, de nem adom fel!
Megint tanultam valami újat. Ha visszaviszem a leesett kesztyűt, vagy papírzsepis zacskót, persze csak kérésre, akkor repül a zsák aminek kajálás a következménye. Gazdi próbálkozott kulccsal is, de az olyan rideg:S brr, inkább otthagytam. A tollat meg nem tudtam megfogni, olyan hülye alakja van. Majd kicsit még növök a feladathoz:) Amúgy cipelek én sok mindent szívesen, de a spontán apportozásért sajna nem jár kaja. Ez megint egy újabb szabály, amit tanulgatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése