2012. február 15., szerda

Konyhapult alatt

a szöszmösz banda 
A sorozatos kiképzések után lazább napok jöttek. Gazdi kicsit enyhített a szabályokon, engedett Boval sokat játszani, együtt aludni, rohangálni a kertben. Ennek eredményeképpen majdnem az egész délutánt kettesben töltöttük négylábú főnökkel a szuperújfekhelyen. Ezen a képen mindketten egy sültkrumplival szemezünk. Bo csak ezért engedett egy két képet csinálni. Lehet nekem is kérnem kéne valamit cserébe a modellkedéseimért? hmmm...mert bezzeg én megint nem kaptam, hiába koncentráltam nagyon, ahogy a képen is látjátok. A nagy lazaságnak meglett a nem kívánt eredménye, kicsit elkanászodtunk, vagyis inkább én...:$ Jó jó, hát néha rosszalkodni is kell, nem? Szóval az volt, hogy kicsit rászoktam Bo-ra, folyton vele akartam lenni, követtem mindenhova. Mert vele olyan jó összebújni, vagy épp rágcsálni, ahol érem. Ahova ő feküdt, én is mellé akartam mindig. De egy idő után megunhatott, mert folyton elment előlem, én meg árnyékként követtem, aminek egy érdekes fekhelytől fekhelyig kergetőzős játék lett a vége. Ezt meg gazdi unta meg, vagy megszánta Bo-t és a bunkerembe parancsolt. Eddig nem volt a ketreccel nagyon bajom, de most csak Bo-val akartam lenni, reklamáltam is kitartóan. De ennek a módszeremnek megint nem volt eredménye :( Makacskodásomból másnapra is eltettem, hátha... Pórázon mentünk ki a kertbe, úgy kellett pisilni, aztán egy kis bázisozás következett. Ment is szépen mindkettő, kaptam is a jutalmat érte. Aztán jött az elengedés. Gazdi úgy gondolta, hogy üljek le, ő lecsatolja a pórázt és mehetek is. De én úgy döntöttem, hogy ma kihagyjuk ezt a lépést, csak engedjen el. Mindenféle módon próbáltam ezt a tudtára hozni. Össze vissza rángattam a pórázt, húztam minden irányba, vagy ugráltam gazdira, nyüszögtem, hisztiztem rendületlenül, de semmi. Még sértődötten jól hátat is fordítottam, de szigorúan állva AKKOR SE ÜLÖK LE!!!! Gazdim halálos nyugalommal, türelemmel kezelte a viselkedésemet, ami duplán idegesítő volt, de végül ez győzött meg arról, úgy jó tíz perc küzdelem után, hogy nincs esélyem, innen addig nem szabadulok, amíg le nem teszem a hátsóm. És mivel a dolog kezdett unalmassá válni, hát beletörődvén engedtem, leültem, és ahogy gazdi ígérte, rögtön le is csatolta rólam a pórázt és mehettem is szabadon szaglászni, rohangálni. Azt hiszem ezt is fel kell írnom a megjegyzendők közé: engedj és hamarabb szabadulsz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése